Takarékakadémia
BEMUTATKOZÁS
A takarékszövetkezetek 1990-ben hozták létre az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséget többek között azzal a céllal, hogy részükre szakmai oktatásokat és fejlesztő képzési programokat tartson. A folyamatos és tervszerű munka eredményeként a 2007. évi közgyűlés határozatot hozott egy önálló oktatási egyesület felállításáról. A Takarék Akadémia átvette és egységes képzési és fejlesztési rendszerbe foglalta az oktatási feladatokat annak érdekében, hogy akkreditált oktatási intézményként működhessen.
A Takarékszövetkezeti Akadémia Oktatási Egyesület a társadalmi szervezetre és a közhasznú szervezetre vonatkozó jogszabályok alapján működő, önkéntesen létrehozott, demokratikus önkormányzattal rendelkező szervezet, amely jogi személy. Közhasznú tevékenysége a nevelés, oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés. Elsődlegesen a Takarékszövetkezeti Integrációhoz tartozó pénzügyi intézmények és üzleti partnerek dolgozóit és tisztségviselőit oktatjuk. A meglévő szellemi vagyont kívánjuk karbantartani és gyarapítani, egyáltalán az oktatás és képzés szerepét szeretnénk erősíteni és hozzájárulni a képzettség javulásához.
Jövőképünk
Stratégiánk
Átlátható, mérhető és HR integrált képzéseket kívánunk biztosítani az ország egész területén minden munkakörben.
Most és a jövőben is kifogástalan minőségű, a folyamatosan változó képzési igényekre választ adó képzésekkel és szolgáltatásokkal kívánjuk szolgálni a takarékszövetkezeteket. Naprakész információkat kívánunk biztosítani résztvevőink számára az aktuális szakmai ismeretekről és menedzsment technikákról. Éves képzési tervünk kialakításában fontos szerepet játszik a komplex szolgáltatás biztosítása. Így a képzéseken túlmenően felnőttképzési szolgáltatásokat is biztosítunk szükség szerint teret adva az egymástól való tanulás lehetőségének is.
A mindennapok legértékesebb kincse az emberi tudás lett. A szakmai ismereteken túl felértékelődött a tartós partneri kapcsolatok jelentősége, a helyi közösségek megerősítése. Éppen ezért olyan tudás megszerzését szeretnénk lehetővé tenni, amellyel a résztvevő képes lesz követni a szakmai fejlődés követelményeit, alapértéknek tekinti a hatékony, minőségi munkát. A szakmai ismeretek magas színvonalú átadása mellett azonos súlyt képvisel az emberközpontú gondolkodásmód, a helyi közösségek értékteremtő erejének közvetítése.
A szemléletváltás az értékteremtő munkavégzéshez elengedhetetlen. Egyesületünk ehhez olyan eszközöket, módszereket és gyakorlatokat kínál, amelyek segítik az önálló tevékenységet folytató, önállóan tanuló, a szövetkezés és általában a helyi közösség alapértékeit a mindennapi munkában alkalmazni tudó szakemberré válást.
Takarék Akadémia képzései
Szakmai képzések:
Alapképzések
- Követeléskezelés, behajtás; forintpénztáros és értéktár kezelési ismeretek, stb.
Továbbképzések
- Mérlegképes könyvelők, belső ellenőrök továbbképzése, stb.
Tréningek:
Alap
- Értékesítési tréning I., kommunikáció, stb.
Haladó
- Értékesítési tréning II., panaszkezelés, tárgyalástechnika, stb.
Mesterkurzus
- Értekezletvezetés, moderáció, projektmenedzsment stb.
Konzultációk:
- Bankbiztonság és adatvédelem, tűz- és balesetvédelem, belső ellenőrzés stb.
Konferenciák:
- Adókonferencia, számvitel, belső ellenőrzés, önkormányzati konferencia stb.
Specializációk:
- Tanácsadás, workshop, roadshow, mentoring, tanulmányút stb.
A Takarék Akadémia szolgáltatásai
- Előzetes tudásszint felmérés, dolgozói elégedettség vizsgálat, stratégiai workshop, stb.
További információ: www.takarekakademia.hu